Híreink

Húgyhólyagrák: hogyan lehet túlélni?

A húgyhólyagrákot akkor kell felfedezni, amikor még nem terjedt be a húgyhólyag izomzatába, mert ilyenkor nagy esély van a teljes gyógyulásra – hívja fel a figyelmet dr. Riesz Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatóhelyettese. A Gyógyulj Velünk Egyesület két ismeretterjesztő kisfilmet is közzétett, hogy ezzel segítse a betegeket és érintett családokat, illetve reményt adjon a betegséggel való megküzdéshez.

– Minden évben mintegy 3400 beteggel közlik idehaza, hogy húgyhólyagrákja van. Legnagyobb rizikófaktor a dohányzás, de nemcsak a dohányosok betegségéről van szó. A hólyagrákot zömmel 60 év felettieknél fedezzük fel, ám minden évben kerülnek ki betegek a harmincas-negyvenes korosztályból is, ezért fontos, hogy bármilyen vizelési panaszt mielőbb kivizsgáljunk. Leggyakoribb tünet a véres vizelet, ami lehet szemmel látható, de olyan kis mértékű is, amit csak a laboratóriumi vizeletvizsgálat mutat ki. Akinél véres vizelet jelentkezik, annál akkor is indokolt a kivizsgálás, ha ez látszólag magától rendeződik, ugyanis előfordulhat, hogy a daganat csak időszakonként okoz vérszivárgást – hívja fel a figyelmet dr. Riesz Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatóhelyettese, aki a Gyógyulj Velünk Egyesület által készített kisfilmben foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat a húgyhólyagrák kezeléséről.

Amikor még nem terjed be a daganat a húgyhólyag izomzatába, akár egy húgycsövön keresztül elvégzett egyszerűbb műtét is gyógyulást eredményezhet, majd egy kizárólag a húgyhólyagba beadott kemoterápiás kezeléssel a kiújulási kockázatot is csökkenteni tudják. Amint Riesz Péter kifejti, amennyiben a rák már beterjedt a hólyag izomzatába, sokkal nagyobb küzdelemre van szükség. A húgyhólyag és a környező szervek műtéti eltávolítása gyakran elkerülhetetlen, életmentő operáció. Az esetek egy részében ezt kiválthatja sugárkezeléssel kombinált kemoterápia, ám ez is nagy megterhelést okoz és nem alkalmazható mindenkinél. Ha a hólyagdaganat áttétet adott, akkor már nem műtenek, ilyenkor egyrészt klasszikus kemoterápiát alkalmaznak, másrészt az utóbbi években elérhetővé vált a betegek egy része számára hosszú távú eredményességet nyújtó immunterápia is. Utóbbi esetben nem a daganatsejtek közvetlen elpusztítása a cél, hanem a szervezet immunrendszerének célzott stimulálása a ráksejtek ellen – az eddigi tapasztalatok szerint az immunterápia a húgyhólyagrákos betegek mintegy harmadánál hatásos igazán.

A Gyógyulj Velünk Egyesület szabadon elérhető ismeretterjesztő kisfilmje 10 pontban halad végig a kockázati tényezőktől, a kivizsgálás és mintavétel fázisain át a kezelési lehetőségekig. A betegszervezet emellett riportot forgatott egy példaadó férfiról is, aki már 45 évesen szembesült a hólyagrákkal, eltávolították a húgyhólyagját, kiújult a daganat, de végül sikerült talpra állnia, és a diagnózis után 10 évvel is jól van, nagyon aktív életet él. A kisfilmek a Rákgyógyítás.hu/hugyholyagrak oldalon érhetők el.