A rák mint módosult tudatállapot

Meggyógyult az áttétes emlőrákból, majd a saját maga által végigjárt kálvária negatív és pozitív hatásaiból építkezve életét arra tette fel, hogy másoknak segítsen. Bányai Éva Magyarország egyik legismertebb és leginkább elismert pszichológus professzora. A pszichológiai módszereknek a mérhető élettani hatásait is kutatja.

A decemberben 75. születésnapját ünneplő professzor ideje ma is szinte percekre be van táblázva: két napon az Országos Onkológiai Intézetben felügyeli az irányításával, emlőrákos betegek bevonásával futó kutatást, két napon az egyetemen oktat, egy napon végstádiumban lévő rákbetegeknek nyújt segítséget, a hétvégék pedig nem ritkán érik valamely hazai vagy külföldi tudományos fórumon. Azért ma már arra is figyel, hogy legyen ideje feltöltődni, ennek fontosságára a saját betegsége tanította meg.  Bányai Éva Szegeden, a Magyar Pszichológiai Társaság 26. Országos Tudományos Nagygyűlésén adott interjút a A RÁKGYÓGYÍTÁS Magazinnak, melyet it olvashatnak el. http://rakgyogyitas.hu/a-rak-mint-modosult-tudatallapot/