A vastag- és végbélrákok hagyományos szűrővizsgálatai

A vastagbélrák és a végbélrák rizikójának megítélésében átlagos kockázatúaknak számítanak azok, akik ugyan betöltötték az 50. életévüket, ám közeli rokonságukban nem fordult elő egyik daganattípus sem, s nem szenvednek olyan, a rosszindulatú daganatra hajlamosító betegségben mint a számos polip, a bélgyulladás jellegű Crohn betegség vagy a colitis ulcerosa nevű kór. Fontos azonban tudni, hogy a rizikótényezők hiánya még nem nyújt biztonságot: a vastagbélrákos és a végbélrákos esetek 70-75 százaléka az átlagos kockázatú csoportba tartozóknál fordul elő, s ugyan fiatalabb korban alacsonyabb a rizikó, ám a rosszindulatú daganat akkor is kialakulhat.

A szűrővizsgálatok a tünetmentes személyeknél a rákmegelőző állapotok és a rosszindulatú folyamatok korai stádiumban való kimutatására szolgálnak. A vastagbélrák és végbélrák szűrővizsgálatainak eredményei azt mutatják, hogy a szűrés során kimutatott polipok eltávolítása a vastagbélrák és végbélrák kialakulását 60-70 százalékkal, a rák miatti halálozást 45-79 százalékkal csökkenti. A rákmegelőző állapotok felismerésének, a korai stádiumban lévő tumorok kimutatásának eredményessége nagymértékben függ a vizsgálati módszertől. A szakmai javallatok ellenére jelenleg egyelőre nincs szervezett népegészségügyi szűrővizsgálati program Magyarországon, amely a vastagbélrák és a végbélrák megelőzését, illetve korai stádiumban való felfedezését célozná. A szűrővizsgálatra egyéni kezdeményezésre a háziorvos adhat beutalót valamely szakrendelésre.
 

Kézi tapintásos vizsgálat

A legkisebb kellemetlenséggel az úgynevezett rektális-digitális (RDV) vizsgálat jár, amelynek során az orvos gumikesztyűs ujjal tapintja meg a végbél alsó szakaszát (ugyancsak rektális-digitális vizsgálatot alkalmaznak a prosztatavizsgálatnál).

Székletvér teszt

Az általánosan ismert székletvér vizsgálat során a szemmel nem látható vért is ki lehet mutatni a bélsárból. Azonban nem minden kóros elváltozás vérzik, valamint amennyiben vérzik, akkor is gyakran vannak nem vérző időszakok, ebből következően a székletvér vizsgálatának negatív eredménye még nem jelenti, hogy a vastagbélben vagy a végbélben nincs rosszindulatú folyamat. A kolonoszkópia eredményeit a székletvér vizsgálatok leleteivel összehasonlítva kiderül: a béltükrözés révén hatszor-tízszer több terápiás következménnyel járó kóros eltérés mutatható ki.

A béltükrözések: szigmoidoszkópia, kolonoszkópia

A legmegbízhatóbb eredményt a béltükrözés nyújtja, s ekkor egyben akár szövettani minta is nyerhető. Korábban a vastagbélrákok döntő hányada a vastagbél utolsó szakaszán, a szigmoidoszkópia nyomán áttekinthető szakaszon alakult ki, napjainkban azonban ezen a téren változás figyelhető meg: a daganatok egyre nagyobb aránya alakul ki a vastagbél más szakaszában.

Szigmoidoszkópia

A szigmoidoszkópia a részleges végbéltükrözés, amely nyomán a végbél magasabb szakaszát képesek átvizsgálni. Ennek során egy vékony, hajlékony, világítással ellátott csőszerű szigmiodoszkópot vezetnek be a bélbe, hogy áttekintsék a bélfalat.

Kolonoszkópia

Eljárásában a szigmoidoszkópihoz hasonló vizsgálat, ám a kolonoszkópia vizsgálattal a teljes vastagbélszakasz, sőt a vékonybél utolsó része is áttekinthető. A kolonoszkópia nyomán videofelvétel készülhet a bélfalról, s ezeknek az eszközöknek rendszerint van olyan kiegészítő tartozékuk, amely lehetővé teszi, hogy az észlelt elváltozásokból már a vizsgálat közben azonnal szövetmintát tudjanak venni a patológiai diagnózishoz (biopszia), azaz az elváltozás természetének pontos meghatározásához. Olykor ugyancsak lehetőség van egyes elváltozások (polipok) egyidejű eltávolítására is.

Tény, hogy a béltükrözés kellemetlen beavatkozás, ami előtt precíz béltisztítás is szükséges, azonban a vizsgálat nyomán szövődmény, mint vérzés vagy bélsérülés – a tévhitekkel ellentétben – nagyon ritkán történik. Másrészt szem előtt kell tartani: a béltükrözés életet menthet, mert ez a jelenleg ismert legbiztosabb módszer egy daganat vagy tumorrá még nem fejlődött rákmegelőző állapot időben történő felismerésére.

Amennyiben a béltükrözés során kóros eltérés nem mutatható ki, szűrőjellegű kolonoszkópia csak 10 év múlva javasolt. Amint azonban más diagnosztikus vizsgálatokra, úgy a béltükrözésre is igaz, hogy az esetek egy kis százalékában nem mutatja ki a kóros elváltozást, így bélpanasz esetén, korábbi negatív szűrővizsgálat ellenére is feltétlen fontos szakemberhez fordulni, s nem halogatni a kivizsgálást.

A kolonoszkópiára való felkészülés napokkal a vizsgálat előtt megkezdődik. A kezelőorvossal egyeztetve olyan diétára van szükség, amely a lehető leginkább elősegíti a belek kiürülését, salakanyag-mentességét. Ebben az időszakban tartózkodni kell a túlzott rosttartalmú ételektől (a rostok rendszerint segítik az emésztést, ám salakanyagaik a bélben felgyűlve akadályozzák a vizsgálatot). A vizsgálat napján egyáltalán nem szabad enni, a kolonoszkópiát éhgyomorra végzik. Amennyiben a páciens állandó gyógyszereket szed, a béltükrözés kiírásakor beszélje meg orvosával, hogy ezeket a gyógyszereket be szabad-e vennie a vizsgálat előtti estén, illetve a kolonoszkópia reggelén. Előfordulhat, hogy egyes készítményeknél más-más előírást kell követni, ezért fontos a részletes konzultáció. A vizsgálat előkészítésének ugyancsak része a hashajtók alkalmazása, amelyek szintén elősegítik, hogy a béltükrözés idejére minél üresebb, azaz minél áttekinthetőbb állapotba kerüljön a bélrendszer. Ezt a célt szolgálja a vizsgálat előtti beöntés is, amikor mesterségesen, a végbélen át a szervezetbe vezetett folyadékkal „öblítik” át a vizsgálandó bélszakaszt.

Amint az eddigiekből is kiderült, a béltükrözés a pácienstől fegyelmet és türelmet kíván. Ez fokozottan igaz magára a vizsgálatra, amely akár 20-60 percig is eltarthat. A kolonoszkópia során a betegnek általában a bal oldalán kell feküdnie, a lábait felhúznia: ez nem biztos, hogy a teljes vizsgálat során állandó testtartás lesz – közben követni kell az orvos utasításait, például a tükrözés egy része alatt előfordulhat, hogy a hátára is kell feküdnie a páciensnek. A mintegy másfél méter hosszú, ujjnyi vastagságú, síkosítóval kezelt kolonoszkópot a végbélen át vezetik be a szervezetbe. Az eszköz nem csupán egy kamerából áll, a csőnek része egy olyan vékony csatorna is, amelyen keresztül levegőt fújnak a belekbe vagy kiszívják a felesleges béltartalmat, amely akadályozhatja a tökéletes képalkotást. A béltükrözés alatt folyamatos lehet a székelési inger, kellemetlen, puffadásos, fájdalmas érzést válthat ki a beleket feszítő többletlevegő, feszülés érzete, görcsös fájdalom jelentkezhet. A közvetlen fizikai kontaktus miatt bekövetkező fájdalmak mellett a vizsgálat előkészítéseként beadott szerek szédülést, hányingert, csuklást is kiválthatnak. A reakciók erőssége betegenként eltérő lehet, a kellemetlenségek megélését az általános fizikális állapot vagy például korábbi operációk hegei mellett nagyban befolyásolhatja az aktuális lelki állapot is, ezért különösen fontos tudatosan felkészülni a vizsgálatra, s nem feledkezni meg arról, hogy az akár életmentő is lehet. Egyes esetekben a vizsgálat előtt a páciens kaphat nyugtatót vagy alkalmazhatnak bódítást (ez nem egyenlő az altatással), ám ezekről mindig a vizsgálatot végző orvos kompetenciája dönteni, hogy adott esetben van-e rá lehetőség. Mindenesetre érdemes erre rákérdezni, s felvilágosítást kérni. (A bódításnak akadálya lehet az is, ha adott vizsgálóhelyen nincs olyan háttér, amellyel a bódítás nyomán fellépő esetleges nem várt reakciókat kezelni tudnák vagy nincs olyan fektető, ahol a beteg megpihenhet a vizsgálatot követően addig, míg teljesen kitisztul a tudata.)

A kolonoszkópia után a vizsgálatot végző orvos azonnal tud felvilágosítást adni az általa észleltekről, azaz a vizsgált bélfal állapotáról, esetleges elváltozásairól. Amennyiben a béltükrözés során biopszia is történt, a szövettani vizsgálat eredményére átlagosan egy hetet kell várni. A vizsgálatot követően egy ideig még fennmaradhat a haspuffadás, s előfordulhat, hogy a görcsök sem szűnnek. Ennek leginkább a belekben lévő fölösleges levegő az oka, ezért a végbélnyílásba helyezett úgynevezett szélcső alkalmazásával tudnak enyhíteni a panaszokon. Amennyiben akár közvetlenül a vizsgálat után, akár az azt követő órákban vagy napokban olyan tünet jelentkezne, amelyet összefüggésbe lehet hozni a tükrözéssel (pl. véres széklet), arról haladéktalanul tájékoztatni kell az orvost.

Röntgenvizsgálat

Gyakran alkalmazott eljárás, amikor a vastagbelet a röntgenvizsgálat során kontrasztot adó, sugárelnyelő anyaggal töltik fel: a báriumtartalmú beöntésre azért lehet szükség, hogy tisztább képet lehessen készíteni a vastagbélről, illetve annak faláról. A röntgenvizsgálat során előfordulhat, hogy olyan daganatokra nem találnak meg, amit kolonoszkópiával felfedezhetnének.

Irrigoszkópia és CT-kolangiográfia

Az irrigoszkópia olyan röntgenvizsgálat, ahol a végbélen keresztül a szervezetbe juttatott kettős kontrasztanyag a levegő és egy sugárfelfogó folyadék (általában bárium-szulfát). A levegőre azért van szükség, hogy a bélfalak kifeszüljenek, ezáltal a kontrasztanyag jobban kirajzolhassa az esetleges elváltozásokat a röntgenképen.

A hagyományos röntgen és a CT-vel végzett vastagbélvizsgálat is kellemetlenségekkel jár, s amennyiben kóros eltérés észlelhető, a fentebb leírtak miatt mindenképp kolonoszkópiás vizsgálatnak kell következnie a pontosabb diagnózis érdekében. A CT kolangiográfia alkalmazásával a rosszindulatú folyamatok és az arra hajlamosító eltérések mintegy 70 százaléka mutatható ki. Mindegyik esetben igaz, hogy a vizsgálat előtt a szokásos béltisztítás szükséges.

A cikk a Rákgyógyítás, a Daganatoserek.hu és a Ráksejtstop portálokon megjelent, onkológus szakorvosok által lektorált cikkek alapján készült.