Gyógyulj Velünk Egyesület - Összefogás a Daganatos Betegekért

A Gyógyulj Velünk Egyesület a daganatos betegségekkel kapcsolatos érdekvédelmi, tájékoztató, betegsegítő feladatokat hivatott ellátni. Az egyesület tevékenysége a rendes és pártoló tagok aktív közreműködésével kiterjed a daganatos betegségekkel kapcsolatos kutatások, kezelések, egészségpolitikai döntések megismerésére, széles körben történő megismertetésére. E betegségek lehetséges megelőzésének és kezelésének nem csupán egészségügyi, hanem közgazdasági, pénzügyi, pedagógiai, pszichológiai vonatkozásaira is kiemelt figyelmet fordít annak érdekében, hogy a jövőben hathatósabb védelmet nyújthasson az érintett betegségekkel küzdők és az őket segítők számára.

Az egyesület honlapján, rendezvényein és tagjai között minden érdeklődőt szeretettel látunk!

Mozgással a gyógyulásért!

Közös sétára várunk mindenkit 2017. november 17-én 14 órakor a Margit-szigeten! A 10 ezer lépés program keretében a mozgás fontosságára szeretnénk felhívni a figylemet. 

Aktuális

Közgyűlés

A Gyógyulj Velünk Egyesület közgyűlést tart 2016. október 27-én, csütörtökön, 15 órakor az Egyesületi Napot követően. Helyszín:1097 Budapest, Albert Flórián (Gyáli) út 5-7. 1. sz. pavilon, Tűzmadár Ház.

Határozatképtelenség esetén a közgyűlést – változatlan napirendi pontokkal és változatlan helyszínen – 2016. október 27-én, csütörtökön 15 óra 30 percre ismételten összehívjuk, amikor is az a jelenlévők létszámától függetlenül határozatképes.

Egyesületi Nap

MEGHÍVÓ

Kedves Egyesületi tagok, Betegtársaink!

Az előző kirándulás sikerén felbuzdulva úgy tervezzük, hogy 2016. szeptember 28-án szerdán, az Egyesületi Napon elutazunk Gödöllőre.
A program: Sissi nyomdokain haladva a Gödöllői Királyi Kastélyt tekintjük meg idegenvezetővel, ezt követően ebédelünk a Szélkakas Vendéglőben, majd sétát teszünk a Királyiparkban.

Revízió

Három 2015-ös pályázatunkkal kapcsolatban is helyszíni revíziót tartottak a Nemzeti Együttműködési Alap ellenőrei irodánkban. Valamennyi esetben megállapították, hogy a pályázatban, illetve támogatási szerződésben rögzített kötelezettségek teljesülése a támogatási célnak megfelelő mértékben és minőségben valósult meg, valamennyi számlát, elszámolást és beszámolót rendben találták. Fontosnak tartjuk, hogy a civil szervezetek átláthatóan működjenek és gazdálkodjanak, ezért örülünk annak, hogy külső revízió is megerősítette: jó úton járunk ebben.

Átvészelni az onkológiát: hogyan csökkenthetők a mellékhatások?

Mellékhatások: elkerülni vagy átvészelni a tüneteket. Ez a címe a Gyógyulj Velünk Egyesület által kiadott legújabb ingyenes betegtájékoztatónak, amely betegségtípustól függetlenül veszi górcső alá azokat a mellékhatásokat, amelyekkel a leggyakrabban szembesülnek a daganatos betegek. A kiadványt több ezer példányban megküldték országszerte az onkológiai centrumokba. Felbélyegzett válaszborítékkal az egyesülettől bárki díjmentesen kérheti a kiadvány egyéni postázását is, betegkluboknak, közösségeknek, onkológiai gondozóknak több példányt is biztosítanak.

Orosz rulettet játszanak a betegekkel, de talán javul a helyzet

Megtört a jég, négy év szünet után novembertől a befogadásra váró gyógyszerekből 18 onkológiai terápia szabad utat kap, vagyis jár majd „külön könyörgés” nélkül a rákbetegeknek. Bár sokan fellélegezhetnek, az egészségbiztosító továbbra is csak egy Európában példátlanul szigorúnak számító, ráadásul igen költséges eljárásban támogatja majd az új készítmények zömét. Nem alakítják át az eddigi rendszert, amit utál az orvos, a finanszírozó, de leginkább a beteg.

Oldalak